www.porcpotlas.hu
Allograftok donorokból
Csont-porc graft donorból

Számos esetben a nagy kiterjedésű porc és csont hiányt az ízületekben saját mintával, szövettel már nem vagy csak kis sikerrel lehet pótolni. Ilyenkor cadaverből, humán donorból sterilen eltávolított ízületi anyagból pótolhatjuk a hiányt.


Szervátültetések a köztudatban mint jól működő eljárások szerepelnek, mely az egészséges, adott kritériumoknak megfelelő donorokból kerül eltávolításra. A csontok hiányának pótlása idegen szervezetből származó humán csontgrafttal (allograft) évtizedek óta használt, sikeres eljárás, pl. protézis revíziókban, csontos egyesülés segítésére gerincműtétekben. Emellett az utóbbi időben megjelentek azok a tendenciák, melyek, pl. mozaikplasztika során nem saját, nem-terhelő felszínből származó graft hengereket használnak, hanem donor mintából származókat. Ezen eljárás előnye, hogy a kivett henger helye nem okoz később panaszokat a pacienseknél, és a pótolható felszín nagysága is nagyban megnövekedhet. Az előnyök mellett ugyanakkor fontos tudni a veszélyekről is. Ilyen az immunreakciók kialakulása az idegen szövet ellen (kilökődés), mely a porc esetében nem, a kitisztított csont esetében pedig csak ritkán jelentkezik. Másik, talán a betegek számára gyakran nagyobbnak gondolt veszély a fertőzés átvitele. Ezek közül a vírusos betegségek átvitele (hepatitis, HIV) a jelenleg használt kimutatási módszerek mellett már csak kivételes esetben fordulhat elő, és a vírus átvitel esélye csak mintegy 1:1.000.000 vagy talán még annál is kisebb.

Újabb törekvés, hogy nagyobb területen tönkrement csontos porcos szövetpótlást is végezzenek. Ilyenkor nem kis hengerekre felszabdalt mozaikplasztikát, hanem egészben behelyezett graftrögzítést végeznek, és akár a combcsont térdízületi részének felét kitevő graft is behelyezésre kerülhet. Ezeket az eljárásokat csak fiatal, nagy terhelésnek kitett ízületeknél végezzük, de az eredmények nem minden alkalommal megfelelőek, mivel a beültetett szövet elhalhat és ilyenkor nem biztosítja a teherviselő funkciót, újabb műtétekre kerülhet sor.
Kedvencek közé | © 2007 www.porcpotlas.hu - Minden jog fenntartva.